Hangulatos, fűthető, télen-nyáron nyitva tartó, jól felszerelt apartmanházak találhatók a fürdő közvetlen szomszédságában, összesen 13. A színes házacskákban két hálószoba és egy nappali található, és akár 6 fő számára is kényelmesek. Otthonos teraszaikon nyugágyakon pihenhetünk és a kertben a gyerekek is kedvükre szaladgálhatnak. A konyhában pedig mindent megtalálunk, ami a napi kényelemhez szükséges. Mozgássérült vendégeink részére 4 akadálymentesített apartmant alakítottunk ki.
Felszereltség
televízió, kihúzható kanapé, étkezőasztal, teljesen felszerelt konyha (edények, evőeszközök, elektromos főzőlap, hűtőszekrény, vízforraló, mikrohullámú valamint mosogatógép, konyharuha, hajszárító), hálószobákban ágynemű, törölközők, éjjeli szekrény
Az árak tartalmazzák: szállás, gyógy- és élményfürdő használata (érkezés és távozás napján is), parkolás az apartman mellett, WIFI, ÁFA. Az árak nem tartalmazzák az idegenforgalmi adót (IFÁ-t), melynek mértéke 350 Ft/fő/éj (18 éves kor felett). Az apartman árai a fürdő használatát minden esetben tartalmazzák. A Szaunavilág külön belépő váltásával vehető igénybe!
ELŐ-ÉS UTÓSZEZON
2023. január 8 – március 31., november 1 – december 23.
Ár/apartman/éj
Hétközben
Hétvégén
1-2 fő
36 900 Ft-tól
40 900 Ft-tól
3 fő
43 360 Ft-tól
48 060 Ft-tól
4 fő
49 815 Ft-tól
55 215 Ft-tól
5 fő
56 270 Ft-tól
62 370 Ft-tól
6 fő
62 730 Ft-tól
69 530 Ft-tól
KÖZÉPSZEZON
2023. április 1 – június 9. és szeptember 1 - október 31.
Ár/apartman/éj
Hétközben
Hétvégén (minimum 2 éjszakától)
1-2 fő
41 900 Ft-tól
48 900 Ft-tól
3 fő
49 230 Ft-tól
57 460 Ft-tól
4 fő
56 565 Ft-tól
66 015 Ft-tól
5 fő
63 900 Ft-tól
74 570 Ft-tól
6 fő
71 230 Ft-tól
83 130 Ft-tól
FŐSZEZON
2023. június 10 – augusztus 31. és a kiemelt időszakok
Ár/apartman/éj
Minimum 2 éjszakától
1-4 fő
72 765 Ft-tól
5 fő
82 200 Ft-tól
6 fő
91 630 Ft-tól
Kiemelt időszakok: 2022.december 24 - 2023 január 7., 2023. április 7-10., április 28- május 1., május 26-29., október 20-23., december 24 - 2024. január 1.
Hidegtál ajánlatunk
Az apartmanok önellátók, azonban lehetőséget biztosítunk 2 és 4 fős magyaros hidegtál rendelésére.
A hidegtál tartalma: friss pékáru, felvágottak, házias sajtok és zöldségek.
A hidegtál rendelését kérjük jelezze foglaláskor vagy bejelentkezéskor.
A tálak ára: 2 fős 5 200 Ft, 4 fős 10 400 Ft
Apartmanjaink félpanzióval is elérhetőek!
Reggeli az ajtó előtt - a kosár tartalma: friss pékáru, felvágottak, sajtok, zöldség-gyümölcs, müzli, lekvár, vaj, tej, gyümölcslé. Vacsora a Thermal Étteremben - szűkített étlapról többféle levesből, főételből és desszertből állíthatja össze vacsoráját (nyári időszakban erre Éva mama konyhájában van lehetőség).
“A recepción dolgozó munkatársak nagyon kedvesek és segítőkészek.”
Demeter Judit
2023. május 08.
“Kiválóan éreztük magunkat, ugyan rövid, de nagyon tartalmas pihenésben volt részünk.
Köszönjük szépen, a viszontlátás reményében.”
Véha Béla
2023. április 22.
“Most sem csalódtam, ha a színvonal nem változik ez marad a kedvenc helyünk. A vendéglátás kitűnő, a személyzet kedves és segítőkész. Köszönjük a vendéglátást, hamarosan újra ott leszünk.”
Fekete József
2023. április 17.
“Tiszteletre méltó, hogy a szinvonalukat az elmúlt évek során minden tekintetben folyamatosan tartják, mindig tudjuk, mire számithatunk Önöknél. Köszönjük!”
Balázsi Gábor
2023. április 14.
“Maximáliasan ajánlanám! Nagyon szeretünk ide járni! A kedvesség, a családias hangulat, a fürdő és a szálloda tisztasága
mind kiváló!”
Csurgó Ágnes
2023. április 11.
“Többször voltunk már itt, és nem véletlenül tértünk vissza újra. Biztosan jövünk még :)”
Poroszlay Gabriella
2023. április 08.
“Gratulálunk, mindennel meg voltunk elégedve. Nagyon köszönjük a személyzet kiemelkedő kedvességét. Máskor is megyünk!”
Dr. Kissné Baranyai Andrea
2023. április 03.
“Nagyon szuper hely, mindenkinek csak ajánlani tudom!”
Gállné Molnár Mária
2023. április 03.
“Ez már talán a 10. alkalomunk volt a Barackban. Most kettesben, de legtöbbször a családdal jövünk. Most is mint mindig 5 csillagos volt a szállás és a szolgáltatás is. Mi tényleg az ország legjobb helyének tartjuk! Alig várjuk a következő kikapcsolódást a Barack Hotelben!”
Barna Tibor
2023. április 03.
“Nagyon jól éreztük magunkat! Kipihenten távoztunk. A reggeli,és a vacsora kiadós és finom volt. Köszönjük!”
Információ a weboldalon található ún. sütikről (cookie-król)
A cookie-k fontosak az oldal megfelelő működéséhez, azok használata fokozza a felhasználói élményt: biztosítják a biztonságos bejelentkezést, statisztikai adatokat gyűjtenek az oldalfunkciók optimalizálásához. A cookie-k elfogadásához és oldalra lépéshez kattintson az „Elfogadás és továbblépés” gombra. A cookie-k részletes leírását a „Sütik testreszabása” gombra kattintva érheti el.
Ezek a cookie-k segítenek abban, hogy a weboldal használható és működőképes legyen.
Ezek a cookie-k lehetővé teszik, hogy elemezzük az oldal felhasználását, így felmérjük és javítsuk a teljesítményünket.
Ezeket a cookie-kat különböző hirdető cégek használják, akik az Ön érdeklődési körének megfelelő reklámokat jelenítik meg.
Ezen sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát, és látogatóink azonosítása nélkül gyűjtenek információt a használatáról. Ne feledje, ezen sütik alkalmazása nélkül nem tudjuk garantálni Önnek weboldalunk kényelmes használatát.
Fontos számunkra, hogy tudjuk mi történik az oldalainkon és szolgáltatásainkkal, felhasználóink hogyan használják szolgáltatásainkat. Ebből a célból statisztikai adatokat, beleértve személyes adatokat gyűjtünk az weboldal használata során.
Az érdeklődési körének megfelelő reklámokat biztosít különböző felületeken, valamint ezek segítségével tudunk Önnek személyre szabott ajánlatokat, akciókat üzeneteket megjeleníteni.
Az oldal működéséhez szükséges munkamenet / session cookie. A felhasználó böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések közt.
CookieConsent
presido.hu
Eltárolja a felhasználó sütikezelési nyilatkozatát az adott domain-en.
Csökkentett funkcionalitású Google Analytics
google.com
Csökkentett funkcionalitású Google Analytics süti, mely személyes adatot nem tárol felhasználóinkról. Segítségével statisztikai adatokat készít a weboldal használatával kapcsolatban.
Bővített analtikai cookiek
Ezek a cookie-k lehetővé teszik, hogy elemezzük az oldal felhasználását, így felmérjük és javítsuk a teljesítményünket.
A Facebook ezen süti segítségével jelenít meg harmadik féltől származó hirdetéseket.
Google Inc.
google.com
A Google Adwords használja, olyan felhasználók célzásához, akiknek a böngészési szokásaik alapján magasabb vásárlási hajladósága feltételezhető.
Webshop Marketing Kft.
optimonk.hu
Segítségével egyedi üzeneteket, akciókat jeleníthetünk meg felhasználóinknak oldalunkon.
Hotjar Ltd.
hotjar.com
A HotJai intuitív és kutatásokon alapuló optimalizálási eszközöket fejleszt ki internetes vállalkozások számára. Segít az ügyfeleiknek abban, hogy a látogatók valóban használják weboldalaikat. A szolgáltatás segít a visszajelzések gyűjtésében és abban, hogy a látogatókból vásárlók legyenek.