Fürdő elérhetőségek
+36 76 441 363
Nyitvatartás: Minden nap 09:00-20:00.
Pénztárzárás: Minden nap 19:00.
Ismeretlen név mégis ismerős helyszínek? Igen, jól látja, teljesesen új köntösben tárjuk Ön elé mindazt, mit 37 éve gondosan ápoltunk és fejlesztettünk. Csupán csak a név és a megjelenés változott, de ami mögötte van, azaz a tartalom, az értékrend és a lélek a régi!
A Szabó család 37 éve részese a komplexum életének. Akkor vette kezébe a családfő a vendéglátás irányítását. Mára sokoldalú szállás- és vendéglátóhelyekkel, szerteágazó szolgáltatási palettával és sok-sok színes programmal fogadhatjuk a pihenni, gyógyulni vágyókat.
Annyi minden található itt egy helyen, hogy szerettük volna megkönnyíteni vendégeink dolgát, és mindezt egy ernyő alá terelni, és nevében, megjelenésében is egy termékként bemutatni azt, ami eddig is egybe tartozott. Így ez mostantól annak is nyilvánvaló lesz, aki még nem járt nálunk.
Ne feledje: ugyanaz a vendégszeretet és családias atmoszféra várja! Erre a Szabó Család jelenti a garanciát, amely változatlan hozzáállással és törődéssel fogadja vendégeit a Barack Thermal Resortban.
Több mint 5.000.000 vendég
Több, mint 3.500.000 m3 gyógyvíz
26 strandfoci bajnokság
Több, mint 100 sztárfellépő
Sok liter hűsítő, frissen csapolt sör
Több ezer csudijó homokvár
Furcsa, bizsergető érzés visszanézni a kezdetekre. Mint amikor valami egyszerre tűnik hihetetlenül távolinak, mégis elképesztően frissnek, mert olyan élénken él bennünk minden emlék, mintha csak most lett volna. Nemcsak mi érzünk így, rengeteg vendégünk is, akik évről évre visszajárnak hozzánk.
37 év alatt generációk nőttek fel a szemünk láttára. Törzsvendégeink közül sokan még gyerekek voltak, amikor először jártak nálunk, most pedig már a saját gyerekeiket hozzák hozzánk nyaralni. Szövődtek nálunk szerelmek és életre szóló barátságok is. Így egy kicsit mi is részei vagyunk vendégeink életének, ami igazán szívmelengető érzés.
A fürdőt üzemeltető Szabó Család is itt élte az életét, mai ügyvezetőink, Éva és Attila már gyerekként is itt szaladgáltak, mondhatni belenőttek a szakmába.
Több mint három évtized elmúltával szinte rá sem ismerni már a helyre. A néhány medencéből álló fürdő mára sok medencével, korszerű szolgáltatásokkal bővült, köré pedig egész kis birodalmat épített fel a Szabó Család. Az egyik ötlet után jött a másik, az ötleteket pedig tettek követték. A végeredmény pedig az a sokoldalú komplexum, amely 2019 óta Barack Thermal Resort néven fogadja vendégeit.
1970
Az első (K70), későbbi nevén, István kút termálkút fúrása, mely biztos forrását jelent a kiváló gyógyvizünknek.
1971
A tiszakécskei Termálfürdő megnyitása a Termelőszövetkezet beruházásával.
1983
Az eddig nyitott úszómedence befedése.
1984 – 1992
A majdani tulajdonos, Szabó István és felesége először, mint étterem-, majd később, mint fürdővezetők dolgoztak a szövetkezeti fürdőben.
1992
A Szabó család kibérelte a fürdőt, majd megépítésre került a strandmedence.
1993
A strandmedence megkapta igazi koronáját, akkoriban egy „óriás” csúszdát.
1999
A Szabó Család megvásárolta a fürdőt.
2001
Öt kültéri medence korszerűsítése.
2003
Uszodatérben egy jacuzzi kialakítása.
2004
Megépül a camping korszerű vizesblokkja.
2005
A vendégfogadás magasabb színvonalának érdekében megépül az új bejárat.
2007
Tizenhárom teljesen felszerelt, modern Thermal Apartman építése.
2008
Új termálkút (ÉVA kút) fúrása, TB-által támogatott gyógyfürdő szolgáltatások beindítása.
2011
Új fedett pihenőrész kialakítása, gyógyászat, szaunavilág és kalandmedence építése.
2012
Modern, több generációs játszótér építése.
2014
A megnövekedett szálláshelyigény miatt újabb szállásforma létesítése: Barack Thermal Hotel & Spa.
2016
A campingben található parcellák és utcák, közvilágítás fejlesztése, termál és baby medencék napvitorlával való ellátása.
2017
Bemutattuk legújabb szállásunkat a tizenkét Natura Apartmant, Thermal Étterem és Kávézó fejlesztése.
2019
Aquabár fejlesztése, napozóterek kialakítása, térburkolás napágyak és napvitorlák beszerzése.
2020
Létrehoztunk egy új, kültéri, finn szaunát merülő dézsával, melyet szauna szeánszok alkalmával tudnak használni.
2021
Önkiszolgáló éttermünk mind arculatilag, mind technológiailag teljesen megújult. A jövőben Éva Mama konyhája néven működik tovább.
Törzsvendégeinktől
Büszkék vagyunk a kerek évszámra, és arra, hogy a 35. születésnapot ennyi törzsvendéggel, ilyen támogató és lelkes csapattal, ennyire sok jó baráttal ünnepelhetjük együtt. Mint egy igazi nagy család. A Barack Család.
Az egész év a 35-ös szám jegyében zajlik nálunk, ezért érdemes figyelni weboldalunkat és Facebook oldalunkat! Rengeteg programmal és sok-sok meglepetéssel készültünk, tematikus eseményekkel, nyereményjátékokkal. Mert mindennél fontosabb számunkra, hogy a sikert megoszthassuk mindazokkal, akik ehhez hozzájárultak, vagyis Önökkel.
Óriási hálával tartozunk minden vendégünknek, és valamennyi kollégánknak.
Köszönjük!
Hírlevél feliratkozás